Július 24-én kerül megrendezésre hazánk harmadik UCI 1.2-es besorolású női, profi kerékpárversenye. A mezőny 12:30-kor rajtol Pannonhalmán, ahova 89,1 kilométer megtétele után, várhatóan délután három óra körül érkeznek vissza a versenyzők.
Budapest és Pannonhalma között 150 kilométer várta a Visegrád 4 Kerékpárverseny – UCI 1.2 résztvevőit. A cseh Adam Toupalik (Elkov-Kasper) nyerte a versenyt, a legjobb magyar kerekes Peák Barnabás (magyar nemzeti válogatott) lett, aki az előkelő harmadik helyen ért célba.
Huszonnyolc csapat 155 versenyzője (17 különböző nemzet képviseletében) áll rajthoz július 23-án, a Budapest és Pannonhalma közötti 150 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve.
Július 23-án, szombaton kerül sor az idei V4 kerékpáros versenysorozat harmadik akkordjára Budapest és Pannonhalma között. A mezőny délelőtt 11:30-kor rajtol Budapesten, a Carl Lutz rakparton, a cél pedig idén is a Pannonhalmi Bencés Főapátság.
A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának harmadik állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye az előző évek kiírásaihoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan Pannonhalmán ér célba. Másnap egy professzionális női versenyre is sor kerül.
Várhatóan huszonnyolc csapat közel 170 versenyzője áll rajthoz július 23-én a Budapest és Pannonhalma közötti 150 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve. A nemzetközi mezőny nagy részének feltérképezését követően most ismerjük meg a magyar sorokat.
Várhatóan huszonnyolc csapat közel 170 versenyzője áll rajthoz július 23-án a Budapest és Pannonhalma közötti 150 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve. A lengyel, a cseh, a szlovák, az osztrák és az olasz résztvevőket követően most ismerjük meg a bolgár, a kuvaiti, a német és a norvég sorokat.
Várhatóan huszonnyolc csapat közel 170 versenyzője áll rajthoz július 23-án a Budapest és Pannonhalma közötti 150 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve. A lengyel, a cseh, a szlovák és az osztrák résztvevőket követően most ismerjük meg az olasz sorokat.
Várhatóan huszonkilenc csapat közel 170 versenyzője áll rajthoz július 23-án a Budapest és Pannonhalma közötti 150 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve. A lengyel, a cseh és a szlovák résztvevőket követően most ismerjük meg az osztrák sorokat.
A hazaiak legnagyobb örömére Marceli Boguslawski (HRE Mazowsze Serce Polski) sikerét hozta a V4 Kerékpárverseny-sorozat második, lengyel futama – a legjobb magyar versenyző Filutás Viktor (Adria Mobil) lett.