A dán Nikolaj Mengel győzelmét hozta az U23-as Nemzetek Kupája-sorozat idei nyitányának első, Kaposvár és Balatonföldvár közötti 132 kilométeres penzuma.
2019 végén nyolc UCI-sikerrel a háta mögött tekintette befejezettnek pályafutását a lengyel Kamil Zielinksi, aki karrierje során egyetlen nap erejéig még a Lengyel Körverseny sárga trikóját is megkaparintotta.
2014-ben Pawel Bernas sikerével zárult a V4 Kerékpárverseny-sorozat magyarországi futama. A lengyel bringás karrierje későbbi szakaszában egészen a WorldTour szintig jutott, pályafutása megkoronázásaként 2019-ben rajthoz állhatott a Spanyol Körversenyen is. 2022-ben új kihívásokat keresve, hegyikerékpárosnak állt.
2023-ban a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös nemzetközi országúti kerékpárverseny sorozata, a Visegrád 4 Kerékpárverseny, 2023. július 8-án Magyarországon indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a lengyel, valamint a záró, cseh futamra július 22-én és 23-án kerül majd sor.
A V4 Kerékpárverseny magyarországi mezőnye az elmúlt években rendre Budapestről indulva a Pannonhalmi Főapátság előtt ér célba. A versenyzőknek az utolsó kilométereken abszolválniuk kell a helyenként 15%-os meredekségű emelkedőt.
Fennállása egyik legjobb szezonját zárta a cseh Elkov-Kasper, amely Adam Toupalik révén a V4 Kerékpárverseny magyar és cseh futamát is megnyerte, így az említett kerékpáros győzött az összetett végelszámolásban is.
A Visegrád 4 versenysorozat nagy népszerűségnek örvend nemcsak a környező országokban, hanem egész Európában. 2022-ben már kilencedik alkalommal rendezték meg a hazai viadalt. A megmérettetés főszervezőjét, Törzsök Zsoltot kérdeztük.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a szeptember végi wollongongi világbajnokságot követően publikálta a 2023-as évre vonatkozó előzetes versenynaptárát, amelyben természetesen hazánk legrangosabb egynapos országúti viadala, a Visegrád 4 Kerékpárverseny valamint az ifjúsági világkupa is helyet kapott.
Pannonhalma környékén 88,1 kilométer várta a Visegrád 4 Ladies Series – Hungary résztvevőit, amely hazánk harmadik UCI 1.2-es besorolású női, profi kerékpárversenye volt. Végül az olasz Silvia Zanardi (BePink) szerezte meg a győzelmet, a legjobb magyar kerekes Zsankó Petra (Ride For Women Cycling Project) lett, aki a 17. helyen ért célba.